február 21, 2024
Mondjuk az nem baj mert soha nem értettem :DDDDD Olvasásásssss és fetrengeni a pihe-puha len ágyneműmben.

0 Megjegyzés

május 31, 2020
Gondoltam, hozok egy ilyen posztot is amiben leírom, miért is ezt választottam a blog cimének. Tudnod kell, hogy nekem mindig is nagyon nehéz volt címet vagy nicknevet választanom. Legyen szü akár tumblrről, instagramról, akármiről, és mindig csodáltam másokat akik tök egyszerűen tök kreatív, szép és egyedi neveket tudtak kitalálni ilyen célra. Én ilyenkor általában a kedvenc zenéimből inspirálódok és brainstormingolok párhuzamosan. És próbálok rájönni miben vagyok ott legjobban "én" és mi illik legjobban ahhoz amit én szeretnék képviselni. Valójában az aholdra, is így született. Ültem órákon keresztül és inspirálódtam és gondolkodtam, hogy mi lehet az. Nem is emlékszem már mit szerettem volna először, mivel mikor jött ez, tudtam, hogy ez lesz az igazi. Azt tudom mondani, hogy kedzetben egyetlen egy igazi inpiráció volt ami miatt ezt a címet választtottam, aztán utólag rájöttem, hogy igazából voltak olyan dolgok is amik teljesen indirektet voltak.

Az első számú inspiráció, aiből kiindult ez az egész, az egy RPG játék ami teljesen megfogott. Ennek a játéknak ugyanaz a címe mint a blognak, angolul. Vagyis To The Moon. Egy fantasztikus játék és csak ajánlani tudom mindenkinek, rengeteg boldogsággal, meghittséggel és szomorúsággal töltöt fel, persze jó értelemben, ha ilyen egyáltalán létezik. :,D Amit biztosan tudok az az, hogy Iphone-ra fizetősen letölthető, ebből következtetve szerintem Androidos telefonra is, de talán oda nem kell fizetni érte. PC-re pedig ingyenes letöltheti mindenki. A története arról szól, hogy van cég ami éppen meghalni készülő embereknek segít azzal, hogy eltörölik az adott ember megbánását valamivel kapcsolatban. Ezt különböző gépek segítségével teszik, úgy, hgoy a fejükbe kerülnek és megváltoztatják az emlékeiket, és ezáltal felülírják a régieket és az illető megcselekszi azt aminek a hiányában ez a megbánás benne van. A döntések meghozása pedig különbőző kirakós játékokon keresztül történik. És ami miatt megfogott még az az, hogy hihetetlen szép soundtrackje van a játéknak.
Miután végigjátszottam ezt a játékot, nagyon sok dolog átfogalmazódott bennem, és tényleg egy ilyen hűha érzés volt benned. (persze nyilván ott volt az az üresség is amikor hetekig nézel vagy játszol valamivel, aztán végetér és csak így űlsz, hogy na most mi lesz veled)

És ami teljesen indirekt volt. Az egyik az az, hogy nagyon lenyűgöz a világűr (de kit nem?), és rengetegszer van úgy, hogyha nem tudok aludni, akkor youtube-on keresek valami 5 órás dokumentum filmet az űrről (ha éppen nem ASMR-t nézek) és arra alszom el, mert teljesen megnyugtat, ha azt hallgatom, hogy hogyan keletkezett ez az egész vagy mi történik egy-egy random bolygón, vagy éppen azt, hogy hogy fog majd elpusztulni (creepy). És tök jó, hogy mivel ennyire szeretem ezt a témát, anélkül, hogy ezt fejben tartottam volna a pillanatban amikor eldöntöttem, hogy ezt a nevet akarom használni, kapcsolódik egy olyan dologhoz ami felé nagy érdeklődéssel vagyok.

Természetesen a következő dolog egy személy, akit nagyon szeretek, és talán azt is mondhatom, hogy ő az egyetlen egy művész aki iránt a legrégebb óda érdeklődök és bármi amit csinál le tud nyűgözni. Ez a személy pedig Lana Del Rey. A dalaiban egy visszatérő motívum a Hold, ami által számomra is, hiszen nincs olyan nap, hogy ne hallgatnék meg tőle egy számot. ((nem is olyan régen jöttem rá mennyire illik most az élethelyzetemhez az egész Norman Fucking Rockwell))

És legutolsó sorban, nagyon sok jelentése van számomra a Holdnak. Számomra szimbolizálja az álmok megnyilvánulását, arra emlékezetet, hogy nem számít ha néha nem vagy "egész", attól még ugyanaz rejlik bennem mint mikor "teljes" vagyok. Szimbolizálja egy másik világot, egy célállomást az életben ahová szeretnék eljutni, és ezáltal mindig arra emlékeztet, hogy mindig tartsam szem előtt a vágyaim és tegyek meg mindent annak érdekében, hogy mindig fejlődjek és minden tettemmel közelebb kerüljek ahhoz, hogy valósággá váljon az amit szeretnék elérni.

És persze a hangulat. Vagy az esték hangulata. Alapvetően egy introventált személyiség vagyok, és termászetesen esténként sokkal inspiráltabb vagy motiváltabb vagyok mint nap közben. Sokkal több jó ötlet jut eszembe, valamiért sokkal jobban megtalálom a szavakat az érzelmeim kifejezésére, vagy szimplán arra, hogy elmondjam pontosan mi is van a fejemben, mik a gondolataim.

És igazából ez lett volna a blog nevének a története, remélem tetszett nektek <3

0 Megjegyzés

május 14, 2020
Sziasztok, először is egy (teljesen) új kinézetet hoztam mert úgy éreztem, hogy szeretnék valami olyat csinálni ami közelebb áll az elképzeléseimhez a bloggal kapcsolatban. Lehet, hogy később még változtatgatok rajta, mert az egyszerű témákat szeretem, de nagyjából ilyen fog maradni. A chatben mindig olvasom amit írtok, és már alapból annak is örülök, hogy írtok, de, hogy tök pozitív dolgokat, annak pedig pláne! Hihetetlenül jól esik és hálás vagyok érte! :D És ezer bocsánat hogy ha néha sok az irásbeli hiba vagy elütés, ennek a kiküszöbölésére azt találtam ki, hogy készítek egy side-blogot, ami tulajdonképpen egy próba oldalként szolgál majd, és mindig ide írom meg először a bejegyzést, aztán ha nincs időm átnézni, akkor ott is marad addig amíg nem nézem át. És amint átolvastam fel is töltöm ide! :D ((((és előre tudom, hogy ez posztot megírni egy délután lesz mert közben állítgatom a kinézetet))))

Ahogy említettem korábban, tegnap találkoztam két barátnőmmel és nagyon berúgtunk és sírtunk a nevetéstől :D (csak valójában amit sosem értek az az, hogy az ember miért mindig akkor érzi meg az alkoholt a legjobban amikor már éppen aludni szeretne, és emiatt körülbelül hajnal négyig a kedvenc számait hallgatja miközben fetreng) Végighallgattuk életünk zenéit, többek közt Lady Gagától a Venus-t, 5SOS-től a She Looks So Perfect-et, a Clean Bandit-től a Rather Be-t, Asap Rocky-tól a Wild for the Night-ot és persze temérdek mennyiségű One Direction számot. De azt meg kell jegyeznem, hogy azért szeretek velük inni mert valami miatt ha velük iszom akkor sosem leszek rosszul. Ez biztos valami eltitkolt törvénye a fizikának. Emellet végre egy fél napra elfelejthettem minden problémámat és végre felszabadultan tudtam szórakozni, és ez arra emlékeztetett, hogy többször kellene elengednem a dolgokat és csak hagyni őket hagy legyenek maguknak, hiszen rengeteg dolog felett nincs befolyásunk amin alapból valószínű, hogy rengeteget idegeskedünk. És ezek általábn a végén imindig minden úgy alakul ahogy a jónak kell lennie. Még akkor is ha alapvetően egyelőre rosszul jövünk ki a dolgokból, később lehet, hogy épp amiatt mert ezt rosszul éltük meg később sokkal jobb lesz. És erre valahogy mindig rá kell jönnöm és emlékeztetnem magam.

Plusz a tegnapi nap baratnőm tanított nekem egy technikát, amit neki a barátja tanított, akinek pedig a pszichológusa (micsoda mondat) ami miatt ma teljesen jól érzem magam lelkileg és teljesen inspirált is vagyok. Ez a technika az, hogy lefekvéskor (vagy bármikor amikor zavartnak érzed magad) el kell képzelned a fejedben mintha kinyítnál egy könyvet. És ott van előtted a lap telefirkálva, és mivel folyamatosan gondolkodsz egyre csak több firka lesz a lapom. Ezután lapoznod kell és egy tiszta lapot kell elképzelj. Hagynod kell, hogy gondolataid áramoljanak és valószínű, hogy ez az új lap is megtelik, de ez addig kell csinálnod amíg a következő lap üres nem marad. Pórbáljátok ki és írjátok meg a véleményeteket, ti hogyan érzitek magatokat miután elképzeltétek ezt! <3


0 Megjegyzés

január 24, 2015
Költői kérdés következik, mostmár tényleg minden héten írni fogunk valamiből? A Petőfi tételem, egyébként jól sikerült, a tartalom négyes lett, azért mert 45 perc alatt, ""csak"" két verset tudtam elemezni (ezen egyébként a fakos tanárom teljesen ki van akadva, hogy mi az, hogy egy tanár elvárja, hogy ennyi idő alatt három verset elemezzünk), a nyelvtani helyesség pedig ötös! :D (az Ady tételre kiváncsi leszek, négy verset elemeztem, bár röviden, viszont emlékezetből, mert voltam olyan szerencsétlen, és nem vittem szöveggyűjteményt, osztálytársam pedig tankönyvet hozott a könyvtárból, amiből simán kipuskázhattam volna az egészet, de miután ilyen világi nagy stréber lettem, fejből csináltam) Ráadásul fakon is négyest kaptam a tételre, de csak azért mert rohadtul nem tanultam semmit és nem beszéltem folyamatosan, pfffff.
Egyébként jó lenne eljutni oda már, hogy végleg eldöntöm melyik egyetemet és szakot akarom megjelölni és jelentkezni. De én rettegek, mert tuti elfogok valamit rontani a jelentkezési lapon, és konkrétan meghalok akkor tízszer.
Az órarendem pedig fantasztikusabb lett (komolyan), mint az előző félévben, mostmár pénteken hat órám van hét helyett, ami istenkirály, utoljára kilencedikben volt ilyen azt hiszem, és megbeszéltem magammal, hogy infófakra továbbra sem járok be, gyakorlok majd itthon, miután úgysem csinálunk semmit órán.
Múlthéten olyan beteg lettem, hogy körülbelül egy hajszál választott el attól, hogy ne vágjak eret, de persze iskolába mentem, mert miért ne. Mondjuk ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy én rohadtul nem tudom mi van ebben a neocitran-ban, de én egy félnapig olyan jól lettem tőle minden nap, hogy hihetetlen.
Én amúgy az eddigi gimis három év alatt egyszer sem késtem el első óráról, az elmúlt egy hónapban viszont háromszor. Ráadásul ebből két alkalom ugyanaz az óra, szóval az utóbbi incidens enyhén kínos volt, őszintén szólva én ilyenkor azt sem tudom mit kell mondani, komolyan.

0 Megjegyzés

január 13, 2015
Fantasztikus a hét, és nagyon úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő napok is legalább ennyire tökéletesek lesznek! :D (ez most irónia) Vasárnaptól folyamatosan parázok és tanulok, mert hétfőn írtunk a Petőfi és Arany tételből, ma pedig megvolt az Ady-Babits kombó, holnapra pedig két szövegértést csináltam meg, és azt hiszem meghalok. Csütörtökön pedig valószínű, hogy töri témazárót írunk, bár osztályfőnök mostanában nagyon vicces kedvében van, múltheti kedvenc mondatom ""De, hogy a világ tudja, hogy nincs biztonságban Magyarország hadat üzent az USA-ának"". Ja, és pénteken magyar fakon nyelvtan tételekből felelünk. (esküszöm ennyit életemben nem szenvedtem még egy héten) (ja kimaradt az angol doga, bár, középszintű érettségi feladatokból írtunk, ötös lett, nem volt nagy kihívás, valószínű, hogy ezért nem volt eszemben eddig)
Minden amiért érdemes élnem, az az, hogy jövőhéttől két hétig nem lesz tesióra (hozsanna a magasságban!), mert a tanáraink síelni mennek!
Ma rendeltem Apple Earpods-ot, remélem a héten megérkezik, mert meghalt a régi fülesem és most ilyen fos van. Akarok még rendelni egy Nike tornazsákot, mert konkrétan semmilyen boltban nem találtam se Nike-ot, se olyat amilyet szeretnék.

1 Megjegyzés



the cosmos in your eyes

Wanna pull an all nighter And get into something we'll never forget. Wanna stay up and party The weekend away and not know when to quit. Wanna drive in the night to the end of the earth And go over the edge. Wanna wake up with you And say baby let's do it all over again.

ONE TWO
THREE FOUR